TOP termékek

Ergonómikus iroda

26
Júl

A gurulós konténerek széles választékban érhetők el mind a vénusz irodabútor család, mind az extend irodabútor család kollekciójában. Első körben nem tűnik annyira hasznosnak talán, viszont ha jobban belegondolunk...

Az ergonómia szót már szinte az anyatejjel egy időben megismerjük, viszont sokan nem teljesen értik ennek a valós jelentését, éppen ezért erre fogunk most nagyobb hangsúlyt fektetni. Ebben a menüben szeretnénk picit ennek szentelni egy kis "tintát", hogy ha már pénzt költünk a munkakörnyezetünk fejlesztésére, akkor hozzuk ki belőle a maximumot. Röviden akkor mit is jelent az ergonómia konyhai nyelven? Itt a wikipédiáról lopott kis megfogalmazás: "Egyszerűen így lehetne definiálni az ergonómiát: A munkakörnyezetnek kell illeszkedni a személyhez, nem pedig a személynek a munkakörnyezetéhez." Tehát úgy alakítjuk ki a bútorokat, eszközöket, hogy azok a kényelmünket, és a hatékonyságunkat javítsák. Az évek alatt egyre több olyan kiegészítőt biztosítottunk, melyek nagyban megdobják a munkánk hatékonyságát, illetve ügyelnek arra, hogy kényelmesen végezhessünk a tevékenységünket. 

Kezdjük is egy új, nagy favorit termékünkkel, ami nem sok pénzbe kerül, mégis remekül díszíti az íróasztalunkat, és mellette ügyel a helyen fejtartásra, és egészségünkre. Ez a termék pedig nem más, mint a monitortartó állvány. A webshopunkon elérhető neve: MT-57/37 Monitortartó állvány.

Első kérdés: Miért favorit? Fenti sorokban már nagyjából körbeírtuk, hogy miért egy MUST HAVE termék: Nem kerül sok pénzbe, mégis szépen mutat, és sokat segít a helyen tartásban. Sajnos szinte mindenki beleesik az alábbi hibák egyikébe:

Vagy begörnyedünk, és így szembe találjuk magunkat a monitorral, ami a lumbágót remekül előidézi, vagy egyenesen és kényelmesen ülünk (a remélhetőleg jó minőségű forgószékünkbe), de a monitor helyett a falat, vagy a szembenülő kollégát nézzük egész nap..., vagy ugye egész nap lefelé nézünk, és a derekunk helyett a tarkónkban okozunk krónikus fájdalmat. Erre a problémára nyújt megoldást a monitortartó állvány, ami a vénusz irodabútor és az extend irodabútor termékeihez remekül passzolnak.

Mi történik, ha szembenülünk a monitorral, de azért mert leengedjük a forgószéket? Mert ugye van egy ilyen opció is. Ezzel a megoldással viszont sajnos az a probléma, hogy a karunk nem kap megfelelő támaszt, és 1.) kényelmetlen pozícióban van a könyökünk és a csuklónk egész nap, 2.) illetve ugyanúgy fölösleges terhelést adunk a gerincünknek.

A monitortartó állványunkat nem szükséges rögzíteni az íróasztalhoz, csupán el kell távolítani a csomagolást róla (kartondoboz) és már használható is. Ez 2 okból praktikus:

1.) Könnyen mozgatható, mobilis a termék;

2.) Nem kell "kárt" tennünk az asztalunk asztallapjában.

A monitortartó állványunk stabil lábakon áll, mivel alacsony, így a súlypontja is szintén alacsony, illetve ugyan olyan magas minőségű bútorlapból készül, mint a szekrényeink. Vagyis 28mm lapvastagságúak, és 2mm vastag élléccel vannak élfóliázva. 

Technikai paraméterei a monitortartó állványnak:

szélesség: 574mm

Magasság: 138mm

Mélység: 352mm

A színválaszték pedig azonos a irodabútorainknál ismert bútorlap színeivel, így bármilyen íróasztala is van, biztosan kapható hozzáillő színben állvány is. A színminta itt tekinthető meg: Vénusz bútorlap színválaszték és Extend bútorlap színválaszték.

A munkánkat szintén megkönnyítő, illetve íróasztalunkat feldobó elemek a kábellyukak, illetve a konnektorok, dugaljak. Sok kábel nagyon zavaró tud lenni az íróasztalunkon, illetve akadályozhatja is a munkánkat. A dugaljak, konnektorok pedig nagyban hozzájárulhatnak a munkánk hatékonyságához. Az mi személyes kedvencünk az usb csatlakozóval is rendelkező rejtett elosztó, melyet az asztalon szinte bárhova tetszés szerint elhelyezhetünk. 

Használható akár íróasztalhoz és tárgyalóasztalhoz is. Egy egyszerű, gyengéd nyomás hatására az elosztó elrejthető, vagy előhozható. 3 220V-os aljzattal és 2 db usb csatlakozóval van felszerelve, helyszíni beépítése pedig pár perc alatt megoldható szakembereink által. Az elosztók alulról vannak rögzítve az asztalhoz, így megjelenésuk igényes, visszafogott.

 

Elosztóinkat, és további kábelrendezéshez elengedhetetlen termékeink itt tekinthetők meg: Kábelrendezők és elosztók. Szintén azért nagy favoritok ezek a kiegészítő termékek, mert minimális ráfordítással irodánk/asztalunk/tárgyalóasztalunk sokkal szebben mutat, illetve az életünket is nagyban megkönnyítik.

 

Még egy gyakran vásárolt termék, amit a női vásárlóink favorizálnak, azok a lábtámaszok. Sokszor ahhoz, hogy mindenünk kényelmesen, ergonómikusan helyezkedjen, kellenek kisegítő termékek. Ha pont jól beállítjuk a monitor magasságát, a karunk megfelelően támaszkodik az asztalon, akkor előfordulhat, hogy a lábunk nem ér le a földre. Ez diszkomfort érzetet ad, illetve nem is egészséges. Erre találták ki az állítható dőlésszögű lábtámaszokat.

Nem csak kényelmesebb a lábunknak, de a combhajlító körül csökkentjük a nyomást a lábunkon, illetve segít a helyes gerinctartásnak is a lábtámasz. A lábtámasznak hála tehát óvjuk a gerincünket, illetve a vérkeringésünket serkentjük. A lábtámasz természetesen nem csak a combunknál és a gerincünknél fejti ki jótékony hatását, hanem a lábszár és a lábfej közötti ideális szög létrehozásával lokálisan is elősegíti a tökéletes véráramlást. Ez pedig hatékonyabb munkavégzést eredményez, és irodánk légköre is javul. 

 

Tehát minimális anyagi ráfordítással olyan problémákat tudunk orvosolni, melyek akár már évek óta megkeserítik a mindennapjainkat. Emellett pedig egy iróasztalhoz, vagy irodabútorhoz képest pedig csekély anyagi ráfordításnak tűnik ezeknek a kiegészítőknek a beszerzése. A megfelelő munkához a megfelelő eszközre van szükség, tartja a mondás, itt pedig plusz pénzt, időt, illetve egészséget tudunk magunknak adni alacsony befektetéssel.